Loki
komplex színházi nevelés előadás
Előadások száma:
„- Mit mosolyogsz?
- Ahhoz képest, hogy te teremtetted ezt a világot, elég keveset tudsz róla, úgy látom.
- Meg fogod akadályozni, hogy felkössem magam a fára?
- Dehogy, uram. Én nem tennék ellened soha. Mégsem fog sikerülni.
- Honnan tudod?
- Eddig sem sikerült, nem igaz?
- De.
- A teremtő nemigen halhat meg ennyire egyszerűen, uram.
- Azért teszek még egy próbát. Menj el!
- Nem tehetem, uram.
- Miért?
- Nemsokára szükséged lesz rám, és akkor itt akarok lenni.”
(részlet az előadásból)
Történetünk középpontjában az északi mitológia legellentmondásosabb alakja, Loki áll. Loki szülei óriások voltak, viszont már a teremtés idején Odin, az ász főisten vérszerződött testvére lett. Pont annyi csodálatosan hősies történet fűződik a nevéhez, mint amennyi bajt kevert. Óriás mivoltáról azonban mélyen hallgatnak a legendák. A 3-5. osztályos résztvevők Loki szerepébe bújva a hovatartozás és a vágyak között feszülő ellentétről, a felsőbb hatalmak közé jutás nehézségeiről és következményeiről gondolkodhatnak velünk a közös játék során.
Író, dramaturg: Hajós Zsuzsa
Látvány: Virág Vivien
Rendező: Tárnoki Márk
Szereplők:
Loki: Lipták Ildikó
Odin: Nyári Arnold
Thrym: Szalai Ádám
Freyja: Jobbágy Kata / Pethes Vivien eh
Thor: Hevesi László mv.