Mesék a túlpartról
komplex színházi nevelés előadás
Előadások száma: 107
"A túlpart bizony a halál országa, erről a misztikus világról nem könnyű ezzel a korosztállyal beszélni. A játszók bemutatnak róla egy rítusokkal, tánccal, dobok által keltett, hangos zenével kísért mesét, aztán kissé elbátortalanodva nem különösebben mernek szót váltani a gyerekekkel a félelmeikről." (Bóta Gábor)
A 11-12 éves gyerekeknek szóló komplex színházi nevelési előadás két részből áll, két észak-amerikai indián mesére épül. Az első fele azt vizsgálja, hogy milyen szabályok, törvények szükségesek ahhoz, hogy a csipevé törzs tagjaiként az indián mennyországba juthassanak a szereplők. Ehhez a Kőkenu történetét használják az alkotók, aminek a főszereplője, a kedvesét a holtak szigetére követő ifjú. Az ifjú az alvilágból visszatérve feladatául kapja, hogy az ott látottakat, tanultakat adja át népének. Az előadás második felében a törvények és a szabályok megszegésének okai kerülnek középpontba, amelyhez a Fűzfaemberek történetét hívják segítségül az alkotók. A Fűzfaemberek története a törvényt, szabályt megszegő fiatalokról szól, akik szerencsére nem fizetnek életükkel a tetteikért, így egy olyan testvérpár nézőpontjával találkozhatnak a résztvevők, akik megtapasztalhatják azt, amit jobb elkerülni. Az előadást a III. Országos Gyermekszínházi Szemle zsűrije különdíjban részesítette.
Rendező: Kaposi László
Szereplők:
Fenik Zsuzsa
Gyevi-Bíró Gábor
Kálócz László
Nyári Arnold
Sovák Anna
Urbán Zsanett