Fogságban
komplex színházi nevelés előadás
Előadások száma: 288
"A próbafolyamatot hasonlóképp kezdtük, mint máskor, ha nem áll rendelkezésre kész szövegkönyv: a történetre improvizációkat készítettünk, s a felhalmozott temérdek anyag felhasználásával kezdtünk kialakítani egy olyan keretet, amiben a gyerekeknek kínált szerep sokrétegű és több szempontú lehetőséget biztosít az általunk központi témaként megjelölt hatalom vizsgálatára." (Lipták Ildikó)
Az 1-2. osztályosokat megszólító előadás a hatalom kérdéskörét vizsgálja. Andersen A császár új ruhája című meséjéből kiindulva a 15 éves fennállásuk alatt kialakult hagyományok mellett új drámás és színházi formákkal is kísérleteznek. A kerettörténet ott kezdődik, ahol a mese véget ér: a börtönbe vetett, igazmondó fiú és társai útját követik az öltözőszoba felé, ahol a császár hatalma romjain magából kikelve dühöng. A kisfiú a börtönben találkozott sorstársaival, a szintén börtönbe zárt gyerekekkel (akiket a nézők játszanak). A tömlöcben meséli el nekik saját történetét is. A résztvevők mindvégig az igazságtalanul börtönbe zárt gyerekek szerepét játsszák. Ebből a szerepkörből sokféle hatalmi státuszt próbálhatnak ki: hol ők a kiszolgáltatottak, hol tőlük függ valaki. Végül a börtönből kiszökve ott állnak szemtől szemben magával a császárral. A társulat 2007-ben különdíjat kapott a „kiváló színházi nevelési produkcióért” a Marczibányi téren megrendezett IV. Gyermekszínházi Szemlén. A komplex színházi nevelési előadásból készült film különdíjban részesült az 58. Országos Függetlenfilm Fesztiválon.
Díszlet: Braun Orsolya
Jelmez: Szabó Zsuzsa
Rendező: Perényi Balázs
Szereplők:
Bethlenfalvy Ádám/Szalai Ádám
Hajós Zsuzsa
Lipták Ildikó
Nyári Arnold