2017

Messiások

komplex színházi nevelés előadás

Előadások száma: 27

"Az egyik legnagyobb küzdelmet az jelentette, hogy ez az egész témakör valahogy túlságosan elméleti, túlságosan intellektuális és hiányzik belőle valami alapvetően emberi, zsigeri, az érzelmi vonal. És akkor egy félévnyi okoskodás után jött az ötlet: Legyen ez egy társaság, legyenek ők a messiások. Ez a magányos harcos pedig legyen inkább egy idősebb milliomos, aki közel kerül hozzájuk, belepiszkál az életükbe, mintegy megváltja őket, majd egy pillanatban végleg magára hagyja a csapatot. És igazság szerint én ezt az állapotot kerestem: mihez kezdünk akkor, ha már senki sem mondja meg, hogy mit csináljunk? Mihez kezdünk a szabadsággal, ami bennünk van, amit a jelenkori társadalmi berendezkedés biztosít számunkra?" (Farkas Attila)

A Kerekasztal 2016-ban elindított színész-drámatanár ösztöndíj programjának előadása. A 11-12. osztályosokat megszólító produkció középpontjában a segítés és a társadalmi hasznosság kérdésköre áll. Négy ember élete fenekestül felfordul, amikor belép az életükbe András, a nyugalmazott filozófia professzor. Saját életük felől mások élete felé fordulnak, ettől a naptól a segítés tölti ki a mindennapjaikat, de ez a segítés nem mindig a hagyományos eszközökkel történik… A fiatalokkal együtt gondolkodva olyan kérdésekre keresik a választ, hogy mit is jelent az, hogy társadalmilag hasznos? Ki az, akire azt mondjuk, hogy rosszul éli az életét? Ki az, akinek az életébe beleszólunk, beleszólhatunk? Beleszólhatunk-e egyáltalán mások életébe? Milyen eszközeink vannak arra, hogy mások életén segítsünk és milyenek arra, hogy a társadalom jobbításán fáradozzunk? Milyen felelősségünk van mások felé, milyen a társadalmunk felé? Az előadást mélységében áthatja a kérdés: Mihez kezdjek a szabadságommal? Mit teszek, ha bármit megtehetek? Az előadás 2018-ban Színikritikus Díj egyéni jelölést kapott a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás kategóriában.

Az előadást készítették:

Riporter: Ivák Bence
Operatőr: Sára Eszter
Jelmez: Pogács Zsuzsi
Író, dramaturg: Hajós Zsuzsa
Rendezte: Farkas Atilla
Szereplők:
Boros Ádám
Fejér Máté
Jelinek Erzsébet
Réti Adrienn