Nem állunk meg
komplex színházi nevelés előadás
Előadások száma: 2017
"A hátszegi báró meggyőződése szerint a kamaszkorú Mátyás nem képes az ország irányítására, a gyerekeket különben sem lehet komolyan venni, hallgass a nevük. A báró, hogy kiskirálysága népét félrevezesse és tudatlanságban tartsa, a törökök visszajövetelével fenyegeti őket és kerítésépítésbe kezd. A szülők a városból egy szigetre menekítik a gyerekeket, ahol egy közös játékban megalkotják a saját szabályaikat. Felnőtt fejjel egyértelműek a mai politikai áthallások, és ez meghatározza a történetvezetést is. Kissé kimódoltnak tűnt, ahogy a báró gyermekekkel kapcsolatos nézeteit összekapcsolják a törökökkel és a kerítésépítéssel. A gyerekek azonban mentek a mesével, a jó és rossz harcával." (Turbuly Lilla)
A Kerekasztal és a győri Rév Színház koprodukciója Mátyás király álruhás országjárásaiból indul ki. A kerettörténet szerint a hátszegi báró híre eljutott Budára is, így a fiatal Mátyás útra kel, hogy meggyőződjön a báró igazságtalanságairól szóló hírek valódiságáról. Útja során találkozik a Hátszegről elszökött gyerekekkel, akik beszámolnak arról, hogy olyan törvényeket hozott a báró, amelyek a gyerekek szabadságát korlátozzák, ezért a szülők tudtával elmenekültek a faluból. Mikor a gyerekek magukra maradtak, a 2-3. osztályos résztvevők a hátszegi gyerekek bőrébe bújhattak, és ekkor döntenek arról, hogy hogyan folytassák tovább az életüket. A rengeteg kaland során gyors döntéseket hoznak, együttműködnek, együtt gondolkodnak, közösen alkotnak. Végül lehetőségük nyílik a hátszegi báróval kapcsolatban igazságot tenni. Az előadás 2018-ban szerepelt a Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
Író: Hajós Zsuzsa
Látvány: Bálint Viktória Citrom, Szántó Dániel
Báb: Bálint Viktória Citrom
Színházi nevelési konzulens: Patonay Anita
Rendező: Hajós Zsuzsa
Szereplők:
Bálint Betty/ Zétényi Lina
Balla Richie
Nagy Zsolt Zsozsa/ Szabó Gergely
Szántó Dániel