2022

Nem lehetetlen lenni

komplex színházi nevelés előadás

Előadások száma: 28

"A kis társulat látszólag mindent megtesz: semmit sem akarnak kibeszéletlenül hagyni, a döntéshozatalnak egyenlő jogokat biztosító, bejáratott koreográfiája van, most mégsem tudnak megnyugtató megoldást találni. Aztán az is kiderül: ha kiskorú tagról van szó, akkor így-úgy lehet kicsit csalni. És hogy igazából mindenki mást gondol arról, hogy ki ez a szóvirágokban beszélő Hamlet, és mit is akar valójában. Mert ez a rendszer ilyen lehetetlen helyzeteket produkál, amelyekben tényleg nem lehetetlen lenni - de minek?" (Rádai Andrea)

A 30 éves Kerekasztal és a 25 éves Káva koprodukciója Shakespeare Hamlet című drámájának motívumai alapján készült. Az előadás a fiatalok társadalomban betöltött szerepéről, cselekvési lehetőségeikről szól. 9. évfolyamos korosztálytól játsszák akár felnőtt nézőknek is. Keretet az évtizedek óta demokratikusan működő Vida József Színház és társulata adja, akik elkötelezett, szakmailag elismert művészek. Történetük a nagy krízis napján kezdődik, amikor minden körülmény összefogni látszik ellenük. Amikor már csak egy hajszál választja el őket attól, hogy kimondják: lehetetlen lenni, megérkezik Hamlet királyfi egy megfontolandó ajánlattal…

Az előadást készítették:

Színházi nevelési konzulens: Patonay Anita
Zene, mozgás: Jobbágy Kata
Zenei betét: Eklics Dániel
Díszlet: Jeli Sára Luca
Jelmez: Molnár Anna
Dramaturg: Hajós Zsuzsa
Írta és rendezte: Vilmos Noémi
Szereplők:
Boznánszky Anna
Gyombolai Gábor
Kardos János
Lipták Ildikó
Milák Melinda
Nyári Arnold
Szalai Ádám