Tizenegy trikó
komplex színházi nevelés előadás
Előadások száma:
„A nevelés mellett azonban a színház sem szorult háttérbe. Bethlenfalvy Ádám rendezése (ő egyben a darab fordítója is) az egyes szituációk, jelenetek pontos, átgondolt kidolgozására helyezte a hangsúlyt. Nyári Arnold tanára alapvetően nem rosszindulatú, de értetlen és érzéketlen, képtelen arra, hogy kilépjen a saját szempontrendszere korlátai közül. A hadifogoly szerepében éppen a másik, álmodozó, érzékeny arcát mutathatja meg. Gombita Róbert az első rész kifejező némajátéka után a másodikban hitelesen válik gép módjára ölő katonából tépelődő emberré. Bagaméry Orsolya kétségbeesett rémülete, ahogy az összevagdosott kabátját mutatja a tanárnak, hogy mit fog szólni ehhez az anyja, sokat elárul arról a közegről, ahol az általa alakított lány él. Ötletes a díszlet is. A két, félbevágott henger a rákasírozott könyvlapokkal néhány mozdulattal átalakítható, és így hol iskolává, hol kapuvá, hol toronnyá, hol lövészárokká válik” (Turbuly Lilla)
Edward Bond Tizenegy trikó című darabja egy fiatal életútját követi. A kerettörténet szerint 1995. december 8-án halálra késettek egy 48 éves tanárt egy nyugat-londoni iskola előtt. Egy 15 éves fiút elítéltek az ügyben, életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Az előadás középpontjában az ideológiák, a cselekvéseinket vezérlő belső szabályok eredetének, rétegeinek vizsgálata áll. A színházi nevelési programon részt vevő osztályoknak többféle feldolgozási utat kínálnak a szereplők. A rendező, Bethlenfalvy Ádám szerint a színházi nevelési program azért is ment át sok változáson, mert a darab által felvetett kérdések sokfélesége, és a társulat az iránti törekvése, hogy minél cselekvőbb módon dolgozzák fel az anyag rendkívül összetett központi problémáját, az ideológiák hatását gondolkodásunkra és cselekedeteinkre, szükségessé tette: A darab két része nem választható szét - magyarázza a rendező. - Amit iskolai erőszakként definiálunk, az tulajdonképpen társadalmi erőszak, amelynek a katonaságon túl még százféle formáját tudnánk felsorolni, és nagyon erősen közük van egymáshoz. Arra az agresszióra, ami egy ponton engedélyezett, mondhatjuk azt, hogy máshol nem? Hogy lehet kijelenteni azt, hogy egy embert bizonyos helyzetekben meg lehet ölni, más helyzetekben viszont ez a legnagyobb bűn, és akkora szakadék van a kettő között, hogy erre muszáj valami ideológiai magyarázatot találni: mondjuk hogy egy határvonalon túl él valaki vagy más egyház tagja?
A foglalkozás elkészítésében közreműködött: Chris Cooper, Dankó Ferenc, Kunos László, Lipták Ildikó, Pintér István
Díszlet- és jelmeztervező: Ceri Townsend
Rendező: Bethlenfalvy Ádám
Szereplők:
Bagaméry Orsolya
Bethlenfalvy Ádám
Gombita Róbert
Hajós Zsuzsa
Nyári Arnold